Képzelt riport egy 30 éves szakmai jubileumra. Gyere, ünnepelj velem!

A legutóbbi interjú 2019 novemberében készült veled a Boom Magazin számára Kocsi Ilona tollából. Akkortájt léptél ki az alkalmazotti létből és alapítottad meg saját cégedet a HRLead-t. Arról beszéltél, hogy a változás híve vagy, de azt is tudod, hogy lehetőségek és a sikerek mellett a veszélyekkel és a következményekkel is tisztában kell lenned. Megérte váltani és elhagyni a biztosat a bizonytalanért?

Az átmenet egy vezetői szerepkörből egy tanácsadói szerepkörbe vállalkozóként igen nagy kihívást jelentett. Megtakarított pénz, idő, kudarcok és újrakezdések, illetve rengeteg tanulás kellett ahhoz, hogy „megérkezzem” ebbe az új szerepbe. Valótlant állítanék, ha azt mondanám, ez egy fáklyás menet. Az igazság az, hogy manapság vállalkozóként keresni a mindennapi betévő kenyeret embert próbáló dolog. Az álmomnak, a kitartásomnak, az együttműködési készségemnek és a rezilienciámnak köszönhetem azt, hogy mára kiteljesedettnek érzem magam, mint korábban bármikor. Szerencsés vagyok, mert olyan támogatókat sodor mellém az élet, akik nemcsak hiteles szakemberek, hanem kitűnő emberismerettel is rendelkeznek. Ők azok, akik – mind a mai napig – hisznek bennem, hozzáértő módon, biztosan, ugyanakkor személyemre szabva kalauzolnak végig ezen az úton.

A weboldaladon ez áll: „Vállalkozásom célja cégvezetők, humán erőforrás szakemberek inspirálása és támogatása jövő orientált, dinamikusan növekvő, humán és technológiai egyensúlyú, harmonikus szervezetek létrehozásában. Sokan ismernek, mégis csak kevesen tudják rólad egészen pontosan, hogy mivel foglalkozol.

A szakmai kiteljesedésem részeként tartalmas és szerteágazó munkát végzek. Üzleti vezetőként interim HR menedzsmenttel és stratégiai HR tanácsadással foglalkozom. Ügyfeleim külföldi tulajdonú, dinamikusan növekvő és transzformálódó kis-és középvállalatok. HR mentorként harmadik éve tanítok a ’HR Stratéga’ posztgraduális egyetemi képzésen, ami a Széchenyi István Egyetem és a New Code Csoport kooperációjában valósul meg. Emellett privátban is vállalok mentoring tevékenységet gyakorló HR/People vezetők részére. Rendszeresen jelentkezem szakmai témájú cikkekkel, posztokkal a LinkedIn-n. Szívesen végzek szaklektori feladatokat a Pallas Athéné Könyvkiadó megbízásából. Sokszor hívnak előadni üzleti és HR témájú rendezvényekre is.

Nem vagyok HR celeb, a tudásomat akarom láttatni és megosztani. Bizalmon alapuló, fair partnerségekre törekszem, eredményes és fenntartható kapcsolatokat építek üzleti vezetőkkel, munkámmal a következő HR generációt szeretném inspirálni.

Ez a sokrétű tevékenység egy érdeklődő, folyamatosan megújuló embert láttat. Mire vagy ezek közül a legbüszkébb?

Gyerekkorom óta vezető akartam lenni. A pszichológia szakon a klinikai vonal helyett a gazdaságpszichológiát választottam. A gazdaságpszichológia azokra a kérdésekre igyekszik választ adni, hogy a gazdaság hogyan befolyásolja a személyiséget, és a gazdaság által befolyásolt személyiség hogyan hat vissza a gazdaságra. A másoddiplomámat – az akkor még – Közgazdasági Egyetemen érdemeltem ki. Nem tartom magam tipikus HR szakembernek. Sokkal jobban érdekel az üzleti környezet (politika, gazdaság, technológia, fenntarthatóság), maga az üzlet és benne az ember, az emberi szerep és hatás.

Ezért is döntöttem úgy, hogy vállalkozóként sem akarok elszakadni a HR vezetői felelőségemtől. Nem tudnék hiteles tanácsadó és mentor lenni a mindennapi kihívást jelentő stratégiai és operatív tevékenységekben szerzett naprakész ismeretek és tapasztalatok nélkül.  

Azokra a cégekre vagyok a legbüszkébb tehát, ahol jelenleg is interim HR vezetőként közreműködök az üzleti növekedésben.

Nagyon kíváncsivá tettél. Mesélnél ezekről a cégekről?

Etyeken –  Budapest szőlőskertjében – az osztrák tulajdonban lévő Etyeki Kúria Borászatnál négy éve dolgozom. Magas minőségű, őszinte boraink készítésével és természetközeli élmények nyújtásával katalizátorként működünk a harmonikus emberi kapcsolatok kialakításában és fenntartásában, illetve az etyeki és a soproni régió felemelkedésében.

Jelenleg 56 hektáron gazdálkodunk, a szőlőművelés két borvidéken zajlik, az etyeki Sauvignon Blanc, Chardonnay, Zenit és Pinot Noir trió mellett, a soproni területeken a meghatározó szőlőfajták a Kékfrankos, Merlot és Zweigelt. Főborászunk, Mérész Sándor formálja boraink egyedi stílusát. Portfóliónkban csendes borok, gyöngyöző borok és pezsgő tételek tartoznak.

Az elmúlt években jelentős és eredményes fejlesztéseket hajtottunk végre a fogyasztók visszajelzései alapján. Ennek köszönhetően vállalatunk az elmúlt öt évben megkétszerezte a termelést, elérve a 350 ezer palack/év volument. A volumen további növelése érdekében idén egy új, 2700 négyzetméter alapterületű borászati üzemet építettünk Göbölön, ahol irodák is vannak. A kereskedelmi értékesítés (belföld, export, webshop) mellett a borturisztikai fejlesztések, programok és szolgáltatások (vendéglátás, rendezvényszervezés) – amelyek mára az Etyeki Kúria bevételeinek 40%-át adják – továbbfejlesztése is tervben van.

Elkötelezetten törekszünk arra, hogy csökkentsük környezeti lábnyomunkat, ezért választunk fenntartható megoldásokat a lehető legtöbb területen (tudatos építészet/smart house, napenergia, zöldtakaró és biodiverzitás, könnyű palackok, vegetáriánus- és vegánbarát készítmények használata).

Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre legyen szó díjnyertes borainkról vagy az üzleti tevékenységünk magas minőségét elismerő Magyarország Legszebb Birtoka 2022 és a Business Traveller Business Excellence 2023 díjakról.

Célunk a fenntartható és gazdaságos fejlődés, amelyet tudatos üzleti befektetések, innovatív megoldások, együttműködő partnerkapcsolatok, kiemelkedő szakemberek, elkötelezett, lendületes és lelkiismeretes csapatmunka révén érünk el.

Alsónémediben, a német tulajdonban lévő Nagel Hungária Kft.-ben ez év szeptembere óta dolgozom. A szülési szabadságon lévő HR vezetőt helyettesítem a következő egy évben.

A Nagel-Group Európa egyik vezető hűtött (friss és fagyasztott) élelmiszer-logisztikai vállalata. Páratlan hálózatunkkal Európa-szerte döntő versenyelőnyöket teremtünk ügyfeleink számára. A megbízható szállítástól kezdve minden szállítmányméretben és hőmérsékleti osztályban egészen az innovatív ellátási lánc-szolgáltatásokig, és a komplex raktározási megoldásokig. Praktikusan rajtunk keresztül jut el az élelmiszer az emberek otthonába.

Habár nemrég vettem át ezt a felelősséget, mégis úgy tűnik, mintha régóta itt dolgoznék. Nagyon inspiráló a közeg és sok potenciált látok a cégben üzleti szempontból. Ebben a szerepemben lehetőségem nyílik egy maroknyi, de ütős HR csapat vezetésére és fejlesztésére is.

Egyébként mindkét iparágban több évre visszatekintő vezetői és HR tapasztalatom van.

Mi jelenti számodra a legnagyobb üzleti és HR kihívást ezeknél a cégeknél?

Üzleti kihívásnak tekintem a folyamatosan változó üzleti környezetet, a fokozott törvényi szabályozásokból adódó további munkaterhelést, a kultúrát, a digitalizálást, a gyors növekedést, és a növekedés lekövetését vezetői, működési, szervezeti képességek és a tehetségek szintjén. Ilyen helyzetben is magától értetődő a teljesítmény és a hatékonyság növelése, a stratégiai fókusz megtartása, a célok következetes végrehajtása és a tehetséggondozás.

HR szempontból szintén egy sajátságos helyzetben vagyunk. Úgy tudnám vizuálisan kifejezni, mint amikor egy csiga a borotvapenge közepén áll. Visszafordulni is fájdalmas, előre menni is fájdalmas, mozdulatlanul maradni viszont halálos. Nem tudjuk az elmúlt évtizedek szemléletmódjára, működési folyamataira, eszközeire és megoldásaira alapozni a munka és a munkavállalók jövőjét. A HR transzformációja tehát elkerülhetetlen. Kihívásnak tartom a a HR funkció üzletvezéreltté válását, a HR üzleti értékláncban számokkal is kimutatható szerepét és a HR szakemberek képességeinek és készségeinek folyamatos fejlesztését (digitális készségek, kiterjesztett intelligencia, people analytics, organizational design).

Ami viszont mindkét területen kulcsfontosságú, az a változás. Erről mindig Michael Jackson: Man in the mirror dala jut eszembe. A szöveg refrénje a következő:

I’m starting with the man in the mirror
I’m asking him to change his ways
And no message could’ve been any clearer
If you wanna make the world a better place
Take a look at yourself and then make a change
.”

Önmagunk árnyékából kilépve megváltoztatni önmagunkat – ez minden transzformációnak és változásnak az alapja. Ez viszont az egyik legnehezebb dolog.

A változásban előmozdításában semmi sem működik kevésbé, mint egy PPT prezentáció vagy egy logikus érvelés. Viszont semmi sem működik jobban, mint egy érzelmileg sokkoló élmény.

Mutassuk be a problémát és a megoldást érzelmileg megragadó, tapintható, érezhető, látványos, drámai és lenyűgöző módon. Használjunk szembetűnő helyzeteket, videókat, metaforákat, szimbólumokat és történeteket a problémák és megoldások szemléltetésére, csökkentve ezáltal azokat az érzelmeket – harag, pesszimizmus, zavarodottság, pánik, cinizmus -, amelyek hátráltatják az ésszerű változást.

Hagyjuk, hogy az embereket mélyebb szinten érintse meg a saját valóságuk, és érezzék a cselekvés szükségességét. Hagyjuk, hogy változzanak! A különböző érzelmek (szenvedély, bizalom, büszkeség, sürgősség, remény) átalakítják a viselkedést. Engedjük meg a kollégáinknak, hogy az érzelmi töltéssel bíró ötleteiket tettekre váltsák.

Kikkel dolgozol a legszívesebben?

Olyan üzleti vezetőkkel, akik egyértelműen az embereket tekintik a vállalat legfontosabb tőkéjének. Akik kíváncsiak, ambiciózusak, bátrak, képesek vonzó jövőképet alkotni, meggyőzően kommunikálni. Akiknél az egyik legfontosabb dolog a rájuk bízott emberek fejlesztése, elkötelezése. Akik magas érzelmi intelligenciával és jó humorérzékkel rendelkeznek.

A LinkedIn profilodat nézegetve úgy látom, hogy a 2023-as év jelentős évfordulót tartogat a számodra.

Igen, ebben az évben ünneplem a 30 éves szakmai jubileumomat. Sok év telt el, amióta ezt a hivatást választottam és a piaci porondra léptem. Több iparágban, itthon és külföldön, helyi és regionális vezetői pozíciókban mutathattam meg magam és a szenvedélyem a munka iránt. Nagy átalakulásokon ment és megy át a HR szakma. Jó érzés, hogy mindezt testközelből élhettem és élem meg. Az évfordulót nem vertem nagy dobra, otthon ünnepeltem a férjemmel egy üveg Méthode Traditionnelle pezsgő kíséretében – természetesen az Etyeki Kúriától.

Ennyi szakmai tapasztalattal a hátad mögött mit gondolsz, mit tartogat még ez a szakma a számodra az elkövetkező években?

Ez csak rajtam áll. Ha továbbra is alázatosan és kíváncsian fordulok a világ felé, ha nem leszek rest új dolgokat tanulni és kipróbálni, ha nem süppedek bele a komfort zónámba, hanem tudatosan és reziliensen állok a változásokhoz, úgy egy eddiginél még izgalmasabb szakmai beteljesülés vár rám. Számomra ez lesz az igazi jutalomjáték.

Fotó: határtalanKÉPzelet – Veres Anita Photography