Ha Munkáltató vagy és felelősségteljesen gondolkodsz a Munkavállalóidról, akkor ez a poszt Neked szól!

Gondolkodjunk együtt: mindannyian tudjuk, hogy a munka a fizetésen túlmenően legalább három fontos emberi igényünket elégít ki. Először is jelentést és célt ad az életünknek. Másodszor, a munka és a szervezeti hovatartozás segít meghatározni személyünk identitását. Például amikor egy idegennel találkozunk, az egyik első kérdésre („Mi a foglalkozásod?”) a válaszok általában tartalmazzák a munkánkat és a szervezetet, amelyben dolgozunk. Végül, a munka platformot teremt a közösség számára. Társas lények vagyunk és vágyunk arra, hogy egy csoport részét képezzük. Munkatársaink biztosítják nekünk ezt a közösségérzetet.

Amennyiben vállalatod a jelenlegi krízisben leépítést tervez, úgy kollégáid egy része el fogja veszteni a munkáját. A fentiek alapján a munka elvesztése az egyének szakmai céljainak, identitásának és közösségének elvesztését vonhatja maga után. Érzed ennek a súlyát és ebben a helyzetben a saját felelősségedet? Hidd el, megértünk és együtt érzünk veled! Éppen ezért szeretnénk egy humánus megoldást javasolni érintett munkavállalóid számára.

A gondoskodó elbocsátás szolgáltatásunkat az teszi egyedivé, hogy éppúgy gondolunk és gondoskodunk az elbocsátottakról, mint a megmaradó munkavállalókról.   

Az elbocsátott munkavállalóknak azonnali és hatékony segítséget nyújtunk az érzelmi hatások feldolgozásában, az új helyzetben való rugalmas alkalmazkodás kialakításában és az álláskeresésben. A számukra nyújtott programunk a következő témákat tartalmazza:

  • Érzelmi stabilitás és egészséges önértékelés visszanyerése
    • A változás okainak megértése és elfogadása
    • A csalódottság, bizonytalanság, harag, szégyenérzet, szorongás és stressz kezelése, általános közérzet javítása
    • Kommunikáció az átmeneti időszakban a családdal, a barátokkal, az ismerősökkel, a vállalati vezetőkkel, munkatársakkal és ügyfelekkel
    • A rugalmas alkalmazkodás stratégiák (reziliencia) kialakítása, aktiválása
    • Felkészülés a cégtől való búcsúra
  • Álláskeresés támogatása
    • Szakmai profil felépítése, szakmai célok meghatározása
    • Álláskeresési kampány terv kidolgozása
    • Online megjelenés koncepciójának kidolgozása, online kapcsolati hálózat építés
    • Állásajánlatok forrásainak meghatározása, személyes kapcsolati hálózat építés
    • Pályázatok és interjúk menedzselése, visszajelzések fogadás, tárgyalás, megállapodás

A létszámcsökkentés miatt a megmaradó munkavállalókban is felerősödhet a bizonytalanság. Gyakori probléma, hogy a megmaradt munkavállalók közül nem sokkal később éppen a kulcsemberek döntenek a váltás mellett. Tehát kiemelt fontosságú a rájuk való figyelés és a belső stabilitás helyreállítása. A számukra nyújtott programunk a következő témákat tartalmazza:

  • Érzelmi stabilitás visszanyerése és jövő orientáció
    • A változás okainak megértése és elfogadása
    • A csalódottság, bizonytalanság, harag, szorongás és stressz kezelése, általános közérzet javítása
    • A túlélő szindróma (Downsizing survivor syndrome) csökkentése és annak hatása a munkavállalók viselkedésére és attitűdjéire
    • Hogyan reagáljunk munkatársaink elbocsátásakor? (do’s and don’ts)
    • Hogyan támogathatják a megmaradó munkavállalók az elbocsátott munkavállalókat?
    • Felkészülés az elbocsátott munkavállalók búcsújára
    • A megmaradó munkavállalók jövője, jövőbeni felelőssége

A gondoskodó elbocsátás a cég és a munkavállalók együttműködésén alapul. Egyaránt célozza az elbocsátott munkavállalók mihamarabbi munkába állását, illetve növeli a megmaradó munkavállalók vállalattal szembeni bizalmát, a céges morált, a stabilitást és a vállalkozás külső megítélését. A gondoskodó elbocsátás közvetlen hatással van a munkáltatói márkaépítésre (EB) és a munkavállalói tapasztalatra (EX) is.

Kapcsolatfelvétel:

Pető Dóra, Mobil: +36 20 204 3768, Mail: dorapeto21@gmail.com

Martin Gyöngyvér, Mobil: +43 664 282 1949, Mail: gymartin@hrlead.at